Mail
Legutóbbi bejegyzések

Egriek Budapesten

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke meghívására 2016 december 19.én és 20.án Egri gyerekek részt vehettek Budapesten egy jutalomkiránduláson. Mindazon gyerekek voltak jelen, akik kitűnő eredményeket értek el az elmúlt tanévben.

Meglátogattuk a budapesti Állatkertet, megcsodálhattuk a karácsonyi vásárt , sétaltunk a kivilágított Dunaparton és megszálltunk a csillebérci Ifjúsági Szallóban.
Másnap a Magyarság Házában megnézhettük A mi magyarok kiállítást Kosztolányi Dezső által kiválasztott 10 legszebb magyar szó segítségével képet kaphattunk arról, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok.

Végezetül a Magyar Országházban tehettük tiszteletünket, ahol egy finom ebéd elfogyasztása után idegenvezetői kísérettel megtekinthettük az Országház legfontosabb termeit, mint például a volt főrendiházi előcsarnokot, a Szent Koronát és a koronázási ékszereket őrző kupolacsarnokot, a képviselőházi üléstermet és a bejárati díszlépcsőházat.

Ez a két nap a kis csoportunk lelkékben nemcsak a magyar azonosságtudatot fejlesztette, erősítette, hanem mindannyian egy életreszóló élménnyel térhettünk haza, büszkén, hogy az Anyaország mégsem feledkezett meg rólunk és szívén viseli sorsunkat.

A csoport nevében ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Magyar Országgyűlés elnökének Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés külügyi igazgatóságának főosztályvezetőjének Pappné Farkas Klárának, Léphaft Áronnak, aki mindvégig éreztette velünk hogy biztonságban vagyunk és nem utolsósorban a Magyar Polgári Párt Elnökének, Biró Zsoltnak hogy megvalósulhatott Budapesten tett látogatásunk !DSC_0008 DSC_0009 DSC_0010 DSC_0011 DSC_0015 DSC_0017 DSC_0018 DSC_0019 DSC_0027 DSC_0035 DSC_0038 DSC_0042 DSC_0045 DSC_0048 DSC_0049 DSC_0054 DSC_0056 DSC_0062 DSC_0066 DSC_0068 DSC_0069 DSC_0085 DSC_0090 DSC_0092 DSC_0105 DSC_0106 DSC_0107 DSC_0109 DSC_0110 DSC_0112 DSC_0113 DSC_0115 DSC_0116 DSC_0117 DSC_0119 DSC_0120 DSC_0121 DSC_0128 DSC_0131 DSC_0133 DSC_0136 DSC_0137 DSC_0140 DSC_0142 DSC_0143 DSC_0144 DSC_0147 DSC_0149 DSC_0151 DSC_0152 DSC_0153 DSC_0165 DSC_0170 DSC_0172 DSC_0176 DSC_0178 DSC_0187 DSC_0190 DSC_0194 DSC_0200 DSC_0201 DSC_0202 DSC_0203 DSC_0204 DSC_0207 DSC_0209 DSC_0213 DSC_0219 DSC_0222 DSC_0225 DSC_0227 DSC_0228 DSC_0232 DSC_0241 DSC_0242 DSC_0245 DSC_0249 DSC_0256 DSC_0258 DSC_0259 DSC_0260 DSC_0261 DSC_0263 DSC_0265 DSC_0266 DSC_0267