Mail
Legutóbbi bejegyzések

Visky Ferenc

screenshot-domain-date-timeSzületett: 1918. Július 1. , Egri
Elhunyt: 2005. Október 5. , Nagyvárad
Nemzetisége: magyar
Foglalkozása: lelkész, teológiai és evangéliumi író.
Felesége: Visky  Júlia (1922)
Fia:ViskyAndrás(1957)
Szatmárnémetiben,  a Köcsey Ferenc Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait 1936-ban, de csak 1939-ben érettségizett Debrecenben. Teológiai tanulmányait a Tisza István Tudományegyetemen  folytatta. 1945-ben tette le záróvizsgáit. Teológusként kapcsolódott be a CE Bethánia mozgalomba.
1945-ben szülőfalujában, Egribenlett lelkész , itt indította el azt a hitbeli  megújulási mozgalmat, amelyből a későbbi romániai CE Szövetség kinőtt.
1949-től Nagyszalontán, Ardai Aladár püspök mellett segedlelkész, közben hittant tanít az Arany János Gimnáziumban. 1950-ben büntetésből Nyüvedre, innen 1956-ban Magyarkécre helyezték, ahol folytatódtak ellene az állami és egyházi hatósági zaklatások.  1958 májusában letartóztatták és a CE-mozgalom elleni koncepciós  per előrendű  vádlottjaként 22 évre ítélték. Nagyváradon  és Szamososújváron  raboskodott, 1964-ben az általános kegyelmi rendelet alapján szabadult.  Ezután hegyközpályiban volt lelkész, de továbbra is megfigyelés alatt állt. 1983-ban kényszer-nyugdíjazták, utána haláláig Nagyváradon élt.

Egri község Posztumusz Díszpolgára  

( a 45/2018 -es tanácshatározat révén )

Munkássága
Első saját szerkesztésű könyve, az „ Asztali igék”(1967) házi  sokszorosításban készült, ezt követt  a bibliai Eszter könyvének  kommentárja. Ugyancsk bibliai könyv magyarázata  az: „Egyház és szenvedés”, amelyben a szenvedő egyház kérdését  a Jelenések könyve alapján  vizsgálja.
Börönéveiből vett emlékképekkel  ismerkedhetünk meg a „ Fogoly vagyok” című, a haszid történetek mintájára  szerkesztett  könyvében, amelyben egy fogolytársa, a zsidó származású evangélikus lelkész, Richard Wurmbrand  alakját idézi fel. „ Szerelme szorongat” című könyvében (Kolozsvár, 2004) életének történetét foglalja össze. Az időrendi sorrendben egymást követő életszakaszok, illetve azok stációi mind a zaklatásokkal  szemben is megőrzött belső szabadság  eredetére mutatnak rá:  élő  keresztyén  hitére és annak forrására, Jézus Krisztusra.
2000 júliusától a Kecskeméthy István professzor által indított  „Kis Tükör” c. lap új folyamának szerkesztőbizottsági tagja, emellett rendszeresen  publikál a CE Koinónia által kiadott ,missziói havilapban.  Néhány, hitleveleit is megfogalmazó írása 1990-96 között  „Korunk”-ban  is megjelent.
A Forum Film Alapitvány 1999-ben „ Ítélet” címmel portréfilmet készített róla.
Művei:
Asztali igék(1967)
Eszter (1996)
Egyház és szenvedés(1999)
Fogoly vagyok(2002)
Méz a sziklából(2003)
Szerelme szorongat(2004)
Anti(2005)
Olvass tovább